Május 26-29. között Békéscsaba adott otthont az idei első Jövő Vitái rendezvénynek, ahol a fiatalok az állatvédelem témakörét járták körül. Volt vitakör, önkéntesség, előadások, csapatépítés és jó hangulat minden mennyiségben.
Az idei négy napos rendezvényt Békéscsabán tartottuk, ahova az ország különböző pontjairól érkeztek résztvevők. Székesfehérvár, Pécs, Budapest, Szolnok vagy Debrecen ifjúsága egyaránt képviseltette magát.
Az első nap az ismerkedés jegyében telt. A szobák elfoglalása és egy közös ebéd után az eseménynek otthont adó Fiume Hotel dísztermében megkezdődött a prokramok sora. Néhány izgalmas csapatépítő játékot követően Farkas Zita, Fazekas Anna és Szabó Enikő ifjúságszakmai mentorok iránymutatásával kiscsoportos foglalkozások keretében a kohézió, csapatdinamika, elvárások és félelmek témaköreit járták körbe. A nap zárásaként a fiatalok egy városismereti vetélkedőn játékos formában ismerkedhettek meg a békéscsabai nevezetességekkel és szokásokkal.
Pénteken már az állatvédelemé volt a főszerep. Elsőként Nagy Henriett, a Szent Ferenc Állatotthon és az Agár Fajtamentés egyik vezetője tartott előadást "Felelőtlen állattartás - okok, következmények, felelősségi körök" címmel. Henriett már több mint 20 éve küzd az állatokkal való bánásmód javításáért. Számtalan akciójukról számolt be a hallgatóságnak, melyeket képekkel/videókkal is illusztrált. A sokszor felfoghatatlanul brutális állatkínzások bemutatásával nem a megbotránkoztatása volt a célja, hanem szerette volna felhívni a fiatalok figyelmét erre a kevésbé látható társadalmi problémára. Mindemellett vidámabb témák is terítékre kerültek, beszélt például a mentett állatok rehabilitációjáról, az örökbeadási folyamat szépségeiről és nehézségeiről, a fajtamentésben elért eredményekről és az állatotthon napi működéséről, de kiért az állatvédelemben tapasztalható jogi környezetre is. Ezt az utóbbi gondolatot vitte tovább a következő előadó is, hiszen "Az állatvédelemről: szabályozás, hétköznapi valóság" címmel dr. Nagy Csilla, jogász különféle esetek által mutatta be, hogy milyen jogi precedensek és veszélyek jelenhetnek meg az állattartással kapcsolatban.
A délután folyamán szakmai műhelyfoglalkozásokra került sor. A Dogland Segítő Kutya Alapítvány munkatársai állatasszisztált foglalkozást tartottak Kivi és Lara, két terápiás kutya hathatós közreműködésével. Karácsony Zsolt csoportjában az önkéntesség volt a fő téma, Laczó Rita vezetésévél a kutya-ember kommunikáció rejtelmeibe kaphattak bepillantást a fiatalok, míg Zsótér Mária, a másnapra tervezett kutyás piknik egyik főszervezője a piknik lebonyolításáról és a kutyákkal való interakciókról általánosságban tartott workshopot.
A harmadik nap vitakörökkel indult, ahol Fazekas Anna, Szabó Enikő és Kovács Ákos vezetésével három csoportban az előző napon felmerült állatvédelemmel kapcsolatos témákat vitatták meg a fiatalok. Ezt követően a rendezvény egyik legjobban várt eseménye, a kutyás piknik következett, de sajnos az időjárás nem engedte, hogy szabadtéren valósuljon meg a program, ami természetesen nem szegte a szervezők kedvét. A résztvevők a hotel nagytermében próbálhatták ki azokat a feladatokat, amikkel a rendezvényen várták volna az érdeklődőket. Ezzel párhuzamosan olyan önkéntes projektötleteket dolgoztak ki a fiatalok, melyek köthetőek a felelős állattartáshoz, állatvédelemhez, környezetvédelemhez.
A közösen eltöltött három nap egy fergeteges hangulatú zenés összejövetelben csúcsosodott ki, mely az utolsó este méltó megkoronázása volt.
A záró napra is maradt azért szakmai tartalom, hiszen vasárnap délelőtt a korábban megálmodott önkéntes projektötletek prezentációi és azok véleményezése, a felmerült kérdések megvitatása zárta a programok sorát. A csoportkép elkészítése és az utolsó közös ebéd elfogyasztás után már csak a könnyes búcsú maradt hátra, de az együtt töltött négy nap emlékeiből és élményeiből még biztos, hogy sokáig tud majd lelkileg táplálkozni a társaság.
Minden megjelent fiatalnak köszönjük az aktív részvételt a programokon, reméljük, hogy ti is legalább annyira jól éreztétek magatok, és olyan hasznosnak találtátok a fórumot, mint amennyire mi! Találkozunk legközelebb, a haluska legyen mindenkivel! ;)