Szia Kedves Olvasó!

Igen, hozzád szólok. Hozzád, aki talán idén érettségizel vagy már érettségiztél, és igen hozzád is, aki még nem tartasz itt, mégis stresszelsz ezen.

Most nem az érettségire tanulásról vagy arról fogok írni neked, hogy mentálisan milyen praktikák vannak, hogy átvészeld ezt a nehéznek látszó és érződő időszakot. Egy kicsit másról. Véleményem szerint ez egyébként is szubjektív dolog, senkinek nem fog ugyanaz beválni.

Beszéljünk inkább arról, hogy mi történik akkor, ha véletlenül lecsúszol álmaid egyeteméről és ki kell hagynod egy évet. Ijesztő belegondolni, mi? Ne aggódj, ez normális!

Mi van akkor, amikor nem sikerül bejutni, pedig 110%-os tenni akarással csináltad végig. (Ne tévesszük össze azzal, amikor valaki úgy dönt, hogy még nem idén megy egyetemre és önszántából kihagy egy évet.)

Mesélek neked az Én történetemről:Sokk. Szomorúság. Megkönnyebbülés. Semlegesség. Aggódás. Féltékenység. Fájdalom. Önazonosság elvesztése. Bizonytalanság. Újratervezés. Bennem egy év alatt ezek az érzések játszódtak le, amikor megkaptam a levelet a „Sajnálattal értesítjük…” kezdettel, először lesokkolódtam. - Pedig Én megtettem mindent. Mi lehetett a baj? Elöntött egy mély szomorúság…, majd megkönnyebbültem. Próbáltam pozitívan hozzá állni és azt mantráztam magamnak, hogy „minden okkal történik”. Annyira kerestem az okot, hogy kiüresedtem lelkileg abban, hogy nem találom.

Mindez addig tartott, míg el nem jött a szeptember és minden velem egy korú el nem kezdte az egyetemi éveit. Akaratlanul féltékeny voltam, hogy nekik sikerült. Én is ott akartam lenni. Nagyon fájt… Ez indított el érzelmileg a lejtőn. Bizonytalannak kezdtem érezni a jövőm és önmagam. Ami ebben az évben amúgy is egy meghatározó érzés volt bennem, mert nem tudtam semmi kézzel foghatót, biztosat magam mellett.

Majd elkaptam a vírust, legyengültem, feküdtem tehetetlenül és bámultam a fehér plafont. Akkor éreztem, hogy el kell indulnom, tennem kell magamért, a jövőmért, mert különben itt maradok a négy fal között.

Újratervezés…

Rájöttem, hogy bármire képes vagyok, és bármit képes vagyok megtenni, hogy elérjem a célom és soha többé ne kelljen a fehér plafont bámulva megkérdőjeleznem önmagam a 20-as éveim küszöbén.Elkezdtem megkeresni azt a lányt, aki nemrég érettségizett és a bizonyítvánnyal együtt a kezébe adták az egész világot, hogy kezdjen vele, amit szeretne. Lassan és apró darabok összerakásával, de mostanra eljutottam oda, hogy jöhet bármilyen akadály, Én megküzdök vele.

Kérlek Téged, ha eddig elolvastad és úgy érzed egy kicsit is, hogy azonosulsz bármelyik érzelemmel, állj meg! Feküdj le az ágyadra, kezdd el bámulni a fehér plafont és gondolj bele, hogy ha most nem kezded el, akkor tényleg nem lesz belőle semmi. Bármennyire is szeretnéd.Majd kelj fel és soha többé ne nézegesd azt a lelombozó plafont!

Vésd az eszedbe, hogy ez az egy év nem elvesz, hanem még többet ad, mint amit el tudnál képzelni!

Jövő héten folytatjuk! Megismerjük önmagunk és tudatosítjuk céljaink!

Nika