A világ második legszennyezettebb folyója a Temze, egy nemrég publikált kutatás szerint. A Duna jobban áll, de azért nálunk se túl rózsás a helyzet.
A világ egyik legszennyezettebb folyója lehet a Temze, derült ki egy, a Londoni Egyetem, a londoni Természettudományi Múzeum és a Zoológiai Társaság kutatói által végzett vizsgálatból. Eszerint a folyó egyes szakaszain akár 94 ezer darab mikroműanyag is áthaladhat másodpercenként.
Ezzel a folyó szennyezettebbnek bizonyult a Rajnánál és a Dunánál is, egyedül a kínai Jangce folyó van még ennél is rosszabb állapotban. A kutatók szerint a nagy mennyiségű mikroplasztik valószínűleg nagyobb tárgyak, főleg ételcsomagolások széttöredezéséből származik, de emellett a kozmetikai szerekből származó mikrogyöngyök, és a műanyagot tartalmazó tisztítószerek is növelik a szennyezettséget.
A vizsgálat során felboncolt folyami rákokban is sokkolóan sok volt a műanyag, a part mentén pedig „kendőzátonyok” alakultak ki a vécébe dobált nedves törlőkendők miatt.
De mi is a mikroműanyag?
A műanyaghulladékok nagyrésze nem bomlik le, csupán kisebb darabokra esik szét. Ezeket az 5 mm-nél kisebb műanyagdarabokat nevezzük mikroműanyagoknak. Ezek káros mivolta a természetbe kerülve továbbra is fennáll, sőt így láthatatlanul még veszélyesebbek is.
És nálunk mi a helyzet?
Magyarországon legutóbb idén februárban végeztek ezzel kapcsolatos méréseket. Ebből kiderült, hogy a Duna mikroplasztik szennyezését főleg az egyszer használatos műanyagok okozzák. A korábbi vizsgálatokhoz képes háromszor annyi, köbméterenként 147 mikroműanyag-részecskét találtak a vízben.
A budapesti csapvízben más országokhoz hasonló mértékben találtak mikroműanyagokat, de egységes módszertan híján nehéz az összehasonlítás. Az viszont biztos, hogy a palackozott ásványvizeknél, nem meglepő módon azért jóval rosszabb eredmények jöttek ki.
Ha te is próbálsz környezettudatosan élni, akkor nézz rá az Öko Napló alkalmazásunkra, melyben számos tippet találtok arról, hogy mit tehettek a természet védelmében. Emellett pedig különböző környezetvédelmi témákban is összemérheted a tudásod a többi felhasználóval.